Most december közepe van. Az az időszak, amikor a naptáramban már alig van üres hely, a stúdióban folyamatosan égnek a fények, és a karácsonyi díszletek már szinte „életre keltek”. Október közepe óta megállás nélkül zajlanak a karácsonyi fotózások – már túl vagyok az ötvenediken. És minden egyes alkalommal ugyanazt érzem: mennyire sokfélék vagyunk, és mennyire izgalmas ez a sokféleség.
Az elmúlt hetekben megfordult nálam minden, ami egy család lehet.
- Cuki babák, akik még inkább csak néznek, mint mosolyognak.
- Kedves, figyelmes szülők.
- Fáradt anyukák és apukák, akik az egész hetes rohanás után szinte beesnek a stúdióba.
- Nyűgös gyerekek, ideges kamaszok, későn érkezők és katonásan pontosak.
- Sportos szettek, nagyestélyi hangulat, farmer–pulcsi és teljes ünnepi elegancia.
- Volt lázas gyerek, volt tizenkét fős nagycsalád, és volt olyan fotózás is, ahol alig hárman álltak a kamera előtt…
És gyakran megkérdezik tőlem:
Milyen képek készülnek ilyenkor valójában?
Őszintén?
Pont olyanok, amilyenek vagytok.
- Vannak beállított képek, amikor mindenki szépen egymás felé fordul, meggyulladnak a fények, és „megérkezik” az ünnep.
- Vannak természetes pillanatok, amikor valaki megsimítja a másik arcát, vagy egy gyerek odabújik anyához.
- Vannak véletlenszerű képek, egy félmosoly, egy oldalra pillantás, egy fél másodperces nevetés.
- Vannak elmosódott fotók – mert a gyerek éppen szalad, mert az élet nem mindig mozdulatlan.
- Vannak sírós képek – igen, ilyenek is.
- És vannak felszabadult, hangos nevetések, igazi, nem „kitalált” örömök.
És ami talán meglepő sokaknak: én ezek közül nem válogatok személyiség alapján.
Nem döntöm el, hogy „ez nem elég szép”, „ez túl káoszos”, „ez nem karácsonyi”.
Mindent átadok.
Mert ezek mind ti vagytok.
Egy családi karácsonyi fotózás nem arról szól, hogy mindenki tökéletes legyen. Nem arról, hogy minden gyermek mosolyogjon egyszerre, és ne legyen egyetlen összekócolt hajszál sem. Hanem arról, hogy abban az egy órában – fáradtan, izgulva, nevetve, sírva – valóságosan jelen vagytok.
Amikor évekkel később visszanézitek ezeket a képeket, nem azt fogjátok keresni, hogy melyik volt technikailag a „legtisztább”. Hanem azt, hogy:
- emlékszel, mennyire izgult akkor?
- emlékszel, milyen volt akkor a hangulata?
- emlékszel, mennyire pici volt még?
És ilyenkor az a kicsit elmosódott kép válik a legértékesebbé.
Az a sírós pillanat, amit akkor nehéz volt megélni, később szerethető emlékké válik.
Az a nevetés, amit nem lehet megrendezni.
Fotósként számomra ez a legfontosabb: nem csak képeket adni, hanem élményt és emlékeket.
Olyan képeket, amik nem tökéletesek – hanem igazak. Amikben benne van az az egy óra, az az adott nap, az az élethelyzet. Mert a karácsony sem mindig csendes és hóeséses. Néha fáradt, zajos, ideges – mégis tele van szeretettel.
Ha egy dolgot vihetnél tovább a gondolataimból, akkor ez legyen az:
nem kell „késznek lenni” egy karácsonyi fotózáshoz.
Elég jönni. Olyannak, amilyenek vagytok.
A többit majd megoldjuk együtt. 😊